Érezni lehetett a helyszínen, hogy amerikai lesz az új pápa – riportunk a Szent Péter térről

Körülbelül négy percenként mentek a metrók egymás után csütörtökön reggel, de a peronon várakozó emberek tömege csak nem akart apadni a római Termini megállónál. A római metró egyébként is zsúfoltabb, mint a budapesti, de egy mellettem várakozó olasz férfi elpanaszolta, hogy azért ilyen nem szokott lenni, csak most a világ minden tájáról jöttek a pápaválasztás miatt. Körülbelül az ötödik metróra fértem fel, szó szerint utolsó előttiként, engem már egy határozott hölgy tolt fel a járatra, ő volt az utolsó.

Ha az ember metróval akarja megközelíteni a Vatikánt a Terminitől, akkor az Ottaviano megállónál kell leszállnia. Onnan még körülbelül tíz perc gyaloglás a Vatikán egy hosszú egyenes utcán, amely pont a híres oszlopsor alatti kapukhoz visz. A hömpölgyő tömeg láttán fel voltam készülve mindenre. 

A sorban a belépnésnél két percnél többet nem kellett várni, a mágneses kapukon is pillanatok alatt át lehetett jutni. Ugyanígy a Szent Péter Bazilikába is percek alatt be lehetett jutni, pedig a konklávé alatt különösen sok zarándok jött, akik mind a Ferenc pápa által a szent évre megnyitott szűk kapun, a Porta Santan mentek át.

„Táborozók” a Szent Péter téren

Egy konklávé sok mindenre jó a pápa megválasztásán kívül is. Például arra, hogy a zarándokok a számukra legszentebb téren a földön ücsöröghessenek anélkül, hogy bárki hülyének nézné őket. Egy átlagos hétköznap ezt a többi zarándok sem díjazná, és könnyen lehet, hogy rendért felelős szervek egy idő után fel is szólítanák az illetőt, tisztelje már meg azzal a hely szellemét, hogy felkel a földről. Mivel csütörtökön már délelőtt is volt két forduló a konklávén, délután pedig a menetrend szerint akár már 17:30-kor felszállhatott volna a fehér füst – talán félve, hogy később nem lesz helyük –, 

Volt, aki széthajtható széket hozott be magának és azon ücsörgött, más az unaloműzésre készült fel és XVI. Benedek A Názáreti Jézus című könyvét olvasgatta, és rengetegen morzsolták a rózsafüzért megállás nélkül. Egy mexikói csoport élő streamben jelentkezett be az obeliszk alól. Miután elmondtak egy teljes rózsafüzért, az egyikük odalépett egy, a kiejtése alapján valószínűleg amerikai paphoz. A mexikói férfi mondott neki valamit, bizonyára gyónni akarhatott, mire a pap csak annyit válaszolt: 

Egy kis madárfiókával érkezett az új pápa

A korábbi napon, szerda este sokáig kellett várni a füstre. Az előzetes becslések szerint akár már este hét és fél nyolc között felszállhatott volna valamelyik színű füst, ehhez képest csak kilenc után született döntés arról, hogy a bíborosok nem tudtak megegyezni. A várakozó tömeg már akkor is magát szórakoztatta, ahogy tudta. Néha csak úgy viccből tapsolni kezdtek egyesek, mintha csak késne a színházi előadás, amire éppen várnak, a taps pedig járványként vonult végig a tömegen. Ilyenkor mindenki felkapta a fejét, aki épp mással foglalkozott és a kivetítőre nézett, de rendre csak egy-két sirályt lehetett látni a kémény mellett vijjogni. „Habemus seagull!”, azaz van sirályunk! – kiáltott fel mellettem egy lelkes amerikai. 

Egy fecske nem csinál nyarat, de egy sirályfióka elhozhatja a pápát is. Csütörtök estére a cél nélküli tapsolás helyét átvette a sirályok megtapsolása. Így 

A cukiság mára az egyik legerősebb valuta lett az interneten, így nem meglepő módon mindenki felkapta a telefonját, hogy rögzítse a jelenetet az örökkévalóságnak. Ám mire mindenki kiposztolhatta, elküldhette volna a mémesélyes cukiságot, a nagybetűs Örökkévalóság közbeszólt és felszállt a fehér füst.

„Habemus organización!” – azért voltak elégedetlenkedők is

Mire az új pápa, XIV. Leo kiérkezett az erkélyre, hogy először köszöntse a híveket új egyházfőként, a tömeg már a végletekig felspannolta önmagát. 

Azért nem mindenki maradt teljesen kulturált. A mellettem álló egyik olasz fiatalember annyira megittasodott örömében, hogy sűrűn belevegyítette ordítozásaiba a leggyakrabban használt olasz trágárságot, amit a világon mindenhol értenek, a Olaszország szívében meg pláne. De nem szólt rá senki, talán észre sem vették, mert az önfeledt öröm ideje volt.

A kijutás már nem volt olyan egyszerű, mint a bejutás. A felállított kordonok között próbált tekergőzni a jókorára nőtt tömeg, miután XIV. Leo megáldotta a Szent Péter téren lévőket és távozott a bazilika erkélyéről. Csakhogy a tömegben senkinek sem volt térkép a fejében a terelő kordonok elhelyezkedéséről, a szervezők pedig, nyilván valamilyen szakmai szempontnak engedelmeskedve csupán szűk réseket hagytak arra, hogy az emberek elhagyják a teret. Ebből aztán lett némi elégedetlenkedés is. „Habemus organización!” – jegyezte meg valaki mellettem szarkasztikusan spanyolul.

Az ilyen helyzetekben mindig vannak, akik „megoldanák okosban”. Többen nemes egyszerűséggel elmozdították az egyik kordont, hogy átjuthassanak egy olyan szektorba, ahol látszólag gyorsabban haladt a sor. A biztonságiak hamar kiszúrták a dolgot. 

A lényeg, hogy mindenki megértette: ezt nem szabad. Persze ettől még újra és újra megpróbálták, míg végül a szervezők eltakarították a kordont az útból.

Benne volt a levegőben, hogy amerikai lesz a pápa

– mondta nekem még szerda este egy amerikai zászlóba burkolózott srác, akivel beszédbe elegyedtem és elmondtam neki, honnan jöttem. Bár a fiatalember az átlagosnál jóval tájékozottabb volt – ez a beszélgetésünkből hamar kiderült –, azért ez rámutat arra, hogy Magyarország prímása nemcsak „Magyarországon világhírű”, hiszen az Egyesült Államokban is esélyesként emlegették. Akkor még nem sejtettük, hogy valójában éppen az ő hazája fogja a következő pápát adni.

Pedig akár sejthettük is volna. Benne volt ugyanis a levegőben, hogy amerikai foglalja el Szent Péter trónját. Természetesen a hagyományosan katolikus országokból rengetegen jöttek szokás szerint. Brazil, spanyol, mexikói, lengyel és persze olasz zászlót sokat lehetett látni. A kevésbé, de még mindig erősen katolikus Fülöp-szigetek zászlaja is felbukkant több helyen, de még olyan országok lobogója is a téren volt, mint Románia vagy India, amely országokban arányaiban nincsen sok katolikus. 

Hogy más szomszédainkat is említsem: szlovák, horvát és ukrán zászló is feltűnt. Magyarral viszont sajnos nem találkoztam eggyel se. Pedig az biztos, hogy indultak magyar zarándokok Rómába a konklávé idejére, egy ilyen csoporttal utaztam a repülőn.

De visszatérve az amerikaiakra: 

Persze nyilvánvalóan nem az alapján választanak pápát a lezárt Sixtus-kápolnában, hogy milyen arányokban képviseltetik magukat a különböző nemzetek lányai és fiai, de mégis: elárul valamit az amerikai katolicizmusról, hogy ilyen sokan keltek át az óceánon, hogy a tűző napon ücsörögjönek az új egyházfőre várva.

Még Orbán Viktor is előkerült

Ehhez a társasághoz egyébként úgy verődtem oda, hogy meghallottam, az egyik fiatal amerikai néhány hónapja Magyarországon él. Ő a többi amerikainak a jelenlétemben elmagyarázta, azt tapasztalja, hogy az amerikai protestánsok nem tartják igazi kereszténynek a katolikusokat, az európai katolikusok pedig nem tartják igazi kereszténynek a protestánsokat, de Magyarország ez alól kivétel. 

Neki pedig ez baptistaként – mert az volt és nem katolikus – nagyon tetszik hazánkban.

Később azt is elmondta, szívesen jött Magyarországra dolgozni, sőt megjegyezte, hogy több ponton is rokonszenvezik Orbán Viktor miniszterelnök kormányzásával. 

Úgy vélekedett, Amerikában már komoly bajok vannak ebben a témában, mert az oktatási intézmények „nyomatják” a genderideológiát már az egészen kicsi gyerekeknek is.

Egyébként 

ha nem is nagy számban: egy szivárványos esernyős férfi mindkét nap kint várakozott, mellettük pedig egyízben egy hölgyet is láttam, aki egy kisebb méretű szivárványos zászlóval ácsorgott. Láthatóan nem provokációnak szánták, van olyan irányzata az önmagukat katolikusként definiáló híveknek, akik szeretnék átírni az Egyház tanítását a szexuáletikáról. Itt inkább erről lehetett szó.

De nem is bántotta őket senki. Igaz, hogy a Katolikus Egyház tanítása a szexuálitásról meglehetősen határozott (a heteroszexuális aktusokkal kapcsolatban is), a katolikus hívek keménymagjára (mert az órákig a Napon aszalódó hívek valószínűleg a keménymagba tartoznak) úgy látszik, mégsem igaz az a gyakori vád, hogy ne lennének toleránsak.